Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü
Ön itt jár: > Kezdőlap >

Rólunk

 A sztorim 1980-ban kezdődött, amikor Édesanyám világra hozott.

                       

 

 Anyucinak nagyon jó kézügyessége volt /címfestőként végzett/ és csodálatos dolgokat rajzolt gyermekkorában is. Született tehetség volt! A Hortobágyi Hídivásáron szüleim megismerkedtek egy nagyon kedves kerámikussal és ő segítette őket mindenféle jó tanáccsal, hogy mit és hogyan kellene csinálni… Eleinte fali dísztányérokat, majd a későbbiekben konyhafelszerelési kerámia tárgyakat és kis korsókat  kezdtek el készíteni. 1979-ben kezdték az „ipart”, ahogy ezt annak idején mondták. Budapesten, a Népművészeti Szabadegyetemen, képzéseken vettek részt, ott ismerték meg még alaposabban a bélapátfalvi apátság 1848-tól gyártott kerámiáit. Továbbá Dédestapolcsányban felkeresték Dr. Kiss Miklós állatorvost, akinek több mint 2000 darabos kerámiagyűjteménye volt és mai napig is van, /érdemes felkeresni/, ahonnan további ihletet és ötleteket gyűjtöttek a termékek és a motívumok választékának bővítéséhez.

                                                           

 

 És olyan jól belejöttek az évek alatt a szakmába, hogy több mint 250 féle termék lett a kezdeti tízből,az elmúlt 40 év alatt… Közösen kitalálták, mi legyen az új termék. Anya megrajzolta, megtervezte, Apa esztergálta, vagy kifaragta az alapmagot műanyagból és elkészítette hozzá gipszből az öntőformákat. A folyékony öntőmasszát ezekbe a formákba öntötték bele, majd 1-2 órás száradás után kivették a bőrkemény, nyers kerámiát. 2-3 nap száradás után késsel leszedegették a gipszformák találkozásánál keletkezett durva éleket, majd vizes szivaccsal pormentesítették a felületet, minden egyes terméknél. Istenem, mennyi munka volt ezzel is! 1985-ben épült meg a kerámiaműhelyünk, mert a ház pincéje már kicsinek bizonyult a termékek készítéséhez, tárolásához.

                                                                                  

 

 Emlékszem, mikor még néhány éves voltam, kicsentem a masszahulladékos vödörből a port és Picur kutyámnak levest főztem belőle. Utána sírtam, hogy miért nem ette meg, miért nem ízlett neki… Majd megszórtam a tetejét mázporral és így sem kellett. Anyukámék meg jót derültek rajta.  Itt kezdődött az ismerkedésem az alapanyagokkal.

 Aztán a másik ismerkedésem meg az volt, amikor megbotlottam a műhelyben a 20 literes masszás vödörben és beleültem a híg iszapba. Azt sem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek… De sokat emlegettük ezt a sztorit is!

 Tavasszal és nyáron, amikor jó idő volt, szüleim kiültek a műhely elé bemosni a kerámiákat. 7-8 éves koromtól szívesen bekapcsolódtam segíteni a munkafolyamatokba, mert meguntam, hogy a kutya nem ette meg a kerámia instant levest. Jól esett, hogy olyan dolgot csinálhatok, amivel segítem szüleimet.

                                                                                       

 Láttam, hogy a termékek kedveltek. Sokszor mentem velük árut szállítani Budapestre és a Balatonra. Előfordult, hogy a fővárosban aludtunk a kedvenc panziónkban, Ida néniéknél a Sashegyen vagy a Balatonnál. Előfordult olyan is, hogy az autóban is aludtunk, mert nem értünk volna haza, csak nagyon későn. /Akkoriban még Gyöngyöstől Debrecenig nem volt autópálya, és a hazaút Pesttől még több mint 3 órás volt…/ Emlékszem, mikor nyaranta úgy telepakoltuk a Daciát, -később a Lada Samarát-, hogy mi már alig fértünk be az autóba. Apukámnak a szállítás előtti éjszaka még téglát is kellett tenni a vonóhorog alá a hajnali indulásig, úgy leült az autó a sok súlytól. Tihanyban a kereskedők versenyeztek a kerámiáinkért, annyira szerették a termékeinket. Vették, mint a cukrot. A német turisták gyakran a kocsiból vették meg a szebbnél szebb portékánkat! Hazafelé már mindig üres kocsival jöttünk.

                                                                               

 

 Mindezt látva, hogy a kedves viszonteladók ennyire szeretik a mi termékeinket, mi is lelkesen segítettünk a családnak, amennyit csak tudtunk.

 Segítettem a mázazásban is. A már egyszer kiégetett kerámiákat belemártottam a tejszerű hófehér mázba, majd lemostam szivaccsal a termékek talpáról a mázat, hogy le ne ragadjon a kemencében az alja. Ez is igen időigényes munkafolyamat volt, csakúgy, mint a többi.

 A kemenceszedés azért annyira nem tartozott a kedvenceim közé, ugyanis gyakran 200-250 fokosan kellett kiszedni a kiégetett termékeket, mert sürgős volt és itt-ott hozzáért a kezem a kemence falához vagy épp valamelyik kerámiához, hiába volt kesztyű a kezemen. Sok év alatt viszont megtanultam, hogyan szedjem okosan, hogy ne fájjon.

                                                                                                           

 

 Sokat gyönyörködtem abban, ahogy Anyuci fest. Csodálatosan festett. Szerettem nézni, ahogy a hófehér kerámiákat felöltözteti díszbe.

                                                                                                   

 

 14 évesen kezdtem el én is festegetni. Igen, feste(get)ni! Nagyon nehezen indult. Nem tetszett, amit csináltam, előfordult, hogy sírtam is.

- Én ezt soha nem fogom megtanulni! - mondtam Anyának.

- Dehogynem kislányom, csak sokat kell gyakorolni!- válaszolta Ő bíztatóan.

 Igen, mert Édesanyám mindig hitt bennem, mindig is segített. És mint mindenben, ebben is igaza volt. Hónapról hónapra tényleg egyre jobban ment a festés.

 17 évesen porcelánfestő szakmát szereztem Budapesten, majd azért még egy érettségi vizsgát is tettem, mert nagyon szerettem tanulni. Óvodás koromban óvónő szerettem volna lenni, iskolás koromban tanár néni, majd idegenvezető. Terveim között szerepelt egy kereskedelmi vonal is, mert nagyon szeretek beszélni.

 Végül ezt a szép szakmát tanultam meg a szüleimtől, a kerámiakészítés mesterségét. Nem bántam meg, hisz egy nagyon változatos szakma, telis-tele folyamatos megújulással, kihívásokkal.

                                                                     

                                        

 Szerettem a feliratozást, amikor is porcelánfestékbe mártott tollheggyel írtam fel a kerámiák felületére az idézeteket, egyedi feliratokat. Verseket is költöttünk Anyával: szülőknek, nagyszülőknek, testvérnek, dédinek, édesapának, nagypapának,  gyermeknek. Nagyon jól ment a rímfaragás. Én nagyjából megírtam, de azért mindig volt egy-két sor, aminek a végén csak Anya segítségével lett meg a tökéletes rím. Mindezeket én írtam fel a fali plakettekre és a dísztányérokra, majd megfestettem a szép bélapátfalvai színes vagy egyszínű kék virágmotívumokkal.

                                                                  

 

  A későbbiekben a focicsapatok címereinek megfestésével bíztak meg. A helyi focicsapatnak, a DVSC-nek a nemzetközi szereplései idején nekem jutott az a hálás feladat, hogy megfesthettem az összes ajándéktárgyra -nemzeti díszszalagos nagy kulacsokra, butellákra, órákra- a csapatcímereket, amiket a klub vezetősége megrendelt tőlünk. Nagyon szerettem ezt a munkát, mindig izgatottan vártam, hogy kiégjenek a kemencében az egyedi megrendelések.

                          

 

 Évek óta töretlen a ballagási tányérok, órák és egyéb termékek népszerűsége is. Néhány évvel ezelőtt kezdtem el az ovis jeleket festeni, de sok olyan ajándékot is kértek már, amin a ballagó gyerekek nevei voltak különböző elrendezésben megfestve. Nagyon szeretem megalkotni ezeket az ajándéktárgyakat, amiket természetesen a megrendelő elképzelése alapján készítek el.

                                              

 

 Igyekeztem megtanulni szépen festeni, a szakma rejtelmeit minél jobban elsajátítani.

 Szeretem azt a pillanatot is, amikor a kedves megrendelők érte jönnek a megrendelt kerámiákért. Nem bugyolálom be csomagolópapírba, míg nem érkeznek meg, hogy meg tudjam mutatni, milyen lett és lássam azt az átvevő szemeiben, hogy tetszik a munkám. Ez nagyon jó érzés.

 A 90-es években többször árusítottunk külföldi vásárokban. Nagyon szerettem ezeket az utazásokat, mert sok kedves emberrel találkoztunk és ismerkedtünk meg. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk.

                                                                                           

 

 2002-ben saját ötlettől vezérelve elkezdtem a kerámiáinkat áttörni. A csengőket, tojásokat és a különféle világítós mécseseinket egy hegyes szerszám segítségével kivágtam, szebbnél-szebb virágokkal díszítettem a még nyers termékek oldalát. Máig igen kedveltek ezek az aprólékos munkával készített kerámiák.

                            

 

 Több mint 30 alkotásunkat a Népi Iparművészeti Tanács zsűrizte. Fűszertartóinkat, vázáinkat, korsóinkat, kulacsainkat, hamutálainkat, kriglijeinket, ételhordónkat, ékszertartóinkat és többféle konyhafelszerelési termékünket is zsűriszámmal látták el. Alkotásaink minősítése azért fontos számunkra, mert olyan termékeket készítünk, amelyek a népi hagyományból kiindulva a mai életünkbe illeszthetőek.

                                                                                    

                                                                                 

 

 2007-ben megismerkedtem a férjemmel és a következő évben ő is úgy döntött, hogy megismeri ennek a szép szakmának a rejtelmeit. Ő az előkészítő munkákban /gipszezés, öntés, mázazás, kemencézés/ vett részt tevékenyen az elmúlt több mint 10 évben és így róla is elmondható, hogy már ismer minden szakmai titkot.

                                         

 

 2011-ben született meg a leányom, Lili, majd 2016-ban kisfiam, Bálint.

 Lili több gyönyörű kistányért festett a maga módján az elmúlt években, amiből szívesen fogyasztjuk a reggelinket. Talán ennek hatására, már Bálint is elkérte a festőecsetem néhány alkalommal.

                       

 

 Jó pár évvel ezelőtt szüleim hókulacsot és hóbékát is készítettek a műhely udvarán. A több órás munkáknak mindenki csodájára járt, egy-egy fotóval meg is örökítettük az alkotásukat.

                       

 Édesanyám 2017-ben, 59 évesen hagyott itt minket váratlanul, Édesapám pedig 67 évesen, ebben az évben ment el. Óriási űrt hagytak maguk után.

 

 Az általuk megálmodott és megalkotott, felbecsülhetetlen termékválasztékot és motívumkincset szeretném továbbra is készíteni most indult vállalkozásomban, azzal kiegészítve, hogy a mai kor és a kedves megrendelők igényeinek megfelelő, új termékeket, illetve új, modern színösszeállítású virágmotívumokat is készítsek.

 Íme a legújabb motívumunk, amelyet a 2020-as év színeiből a kobaltkékből és a mentazöldből alkottam:

                          

 

 Továbbá most készült el ez a modern illóolaj párologtató is, amely abból a szempontól mondható újdonságnak, hogy eddig nem igazán készítettünk színes mázas termékeket. Egy nagyon kedves kérésnek eleget téve, ezekkel a gyönyörű színű mázakkal vontuk be a tálkák felületét.

                                

 

 Bemutatkozásom végén a fotón íme, az én családom. Együtt töltjük mindennapjainkat. Segítjük egymást, kölcsönösen részt veszünk egymás munkájában, örömökben és a tennivalókban egyaránt. Bízom benne, hogy valamilyen formában gyermekeim is felfedezik a kerámikus szakma szépségét, mellyel sok örömöt okozhatunk embereknek.

                                                                                                                            

 Debrecen, 2020. május 3.

                                                                                                                                                                                                                 

 

                                                                                                                                                                                                                    Puskár Andrea                                                                                                                                                                                                                                        kerámikus